Balatonberény településen nyújtott szolgáltatásaink:

Operatív feladatok, szervezés, ügyintézés, egyéb információ (pl. megszüntetés, új felvétel: szociális étkeztetés, nappali ellátás, házi segítségnyújtás, kórházba kerülés, haláleset, stb.)

Étkeztetés
Azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről való gondoskodás, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen:
a) 65 évet meghaladó koruk,
b) egészségi állapotuk okán, melyet háziorvosuk igazoltan alátámaszt (pl. tartós vagy átmeneti betegségük, mozgásukban, önellátásukban akadályozottságuk),
c) fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük,
d) szenvedélybetegségük vagy
e) hajléktalanságuk miatt.

Házi segítségnyújtás
• gondozás (az igénybe vevő bevonásával történő tervezésen alapuló, célzott segítés mindazon tevékenységek elvégzésében, amelyeket saját maga tenne meg, ha erre képes lenne, továbbá olyan rendszeres vagy hosszabb idejű testi-lelki támogatása, fejlesztése, amely elősegíti a körülményekhez képest legjobb életminőség elérését, illetve a családban, társadalmi státuszban való megtartását, visszailleszkedését)
• háztartási segítségnyújtás (az igénybe vevő segítése mindennapi életvitelében, környezete rendben tartásában, mindennapi ügyeinek intézésében, valamint a személyes szükségleteinek kielégítésére szolgáló lehetőségek és eszközök biztosítása, ha ezt saját háztartásában vagy annak hiányában nem tudja megoldani)
Nappali ellátás: Mint szociális alapszolgáltatást biztosítjuk hajléktalan személyek és elsősorban a saját otthonukban élő tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére, akik segítséget igényelnek önálló életvitelük fenntartásához. Lehetőséget nyújtunk a hiányzó családi gondoskodás pótlására, az egyedüllét megszüntetésére, izoláció megelőzésére, a tétlenséggel járó káros következmények megelőzésére, a napközbeni intézményi tartózkodásra, higiéniai szükségletek kielégítésére, igény szerinti étkeztetésre, társas kapcsolatok építésére/ fenntartására, szociális és mentális támogatásra. Az intézmény az ellátást igénybe vevők részére szociális-, egészségügyi- és mentális állapotuknak megfelelő, napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt; a helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervez, valamint helyet biztosít a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak.

Család- és gyermekjóléti szolgáltatás
e-mail: aszikp9@gmail.com; Juhász Péter József – családsegítő: 06308200930
Családsegítés keretében biztosítjuk:
• a szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást,
• az anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, továbbá a szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezését,
• a szociális segítő munkát, így a családban jelentkező működési zavarok, illetve konfliktusok megoldásának elősegítését,
• a közösségfejlesztő programok szervezését, valamint egyéni és csoportos készségfejlesztését,
• a tartós munkanélküliek, a fiatal munkanélküliek, az adósságterhekkel és lakhatási problémákkal küzdők, a fogyatékossággal élők, a krónikus betegek, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek, a kábítószer-problémával küzdők, illetve egyéb szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére tanácsadás nyújtását,
• a kríziskezelést, valamint a nehéz élethelyzetben élő családokat segítő szolgáltatásokat.

Felmerült kérdéseikkel, problémáikkal forduljanak bizalommal az Intézmény munkatársaihoz!

Érdeklődni lehet az intézmény székhelyén: Balatonkeresztúri Alapszolgáltatási Központ
8648 Balatonkeresztúr, Iskola utca 3. 06-85/376-296 és telephelyén: BAKP. Nappali Intézménye Balatonberényi Telephelye
8649 Balatonberény, Kossuth u. 12. 06-85/377-489

Kapcsolódó oldalak