A Balaton, azon belül községünk festői szépsége nem egy művészt megihletett az évek során. Egyikük, a debreceni születésű Paál Valéria Eszter, művésznevén PáVa, aki évtizedek óta falunk nyári vendége, és aki 1994-ben nyitotta meg Festőházát, egy kellemes hangulatú rusztikus parasztházat a Kossuth Lajos utcában.
A művésznő iskoláit Debrecenben végezte, majd a Miskolci Egyetemen szerez diplomát 1962-ben. Emellett tanári diplomát is szerez a Pedagógiai Intézetben 1965-ben. Művészeti pályáját Menyhárt Béla és Veress Géza festőművészek, valamint Félegyházi László művésztanár indították el és egyengették. Festményei többnyire hagyományos és felhordásos technikájú olajképek, de selyemfestményei is jelentősek. Legkedvesebb témái a fák, fasorok, de a Balatont is szívesen örökíti meg. Művei romantikus és misztikus elemekkel tarkított naturalista és geometrikus szürrealista képi világúak. Sorozatos budapesti kiállításairól és a balatonberényi festőházból képei a világ minden tájára elkerültek már, ahogy az itt nyaralók is szívesen visznek haza egy-egy darabot szűkebb pátriájukba.
A festőház nem csak kortárs Paál-képeket kínál látogatóinak, hanem más kortárs művészek (Molcsányi, Újfalusi, id. Hidasi, Dobi stb.) alkotásait is. Helyet kap a képzőművészeti munkák sorában Balogh István ongai népi iparművész szép, faragott rönkbútora is.
Forrás: http://www.pavagaleria.hu/